Áttekintés
A hétfő a pénteki nap tükörképe volt; a dollár a legtöbb devizával szemben gyengült; leginkább azzal a devizával szemben esett, amelyikkel szemben a leginkább erősödött az azelőtti 24 órában – ez az AUD. Más devizák, amelyek pénteken „padlót fogtak”, valamelyest visszanyerték értéküket – így járt az angol font is.Az EU pénzügyminiszterei hallgatnak az emberekre. A miniszterek tegnapi értekezletét követően az EU Gazdasági és Monetáris Bizottságának biztosa, Rehn a korábbihoz képest ellentétesen nyilatkozott: szerinte a gazdasági megszorításoknál „az esetek bizonyos részében igazolt a határidők felülvizsgálata a túlzott deficit korrekciójához”. Az is elhangzott, hogy Írországnak és Portugáliának több időt adnak segélykölcsönük visszafizetésére. Más szóval, mivel Olaszország, Franciaország és Hollandia visszautasítja az EU költségvetési deficitre vonatkozó célkitűzésének teljesítését, az EU-nak nincs más választása: más országok esetében is lazítania kell a célkitűzéseken, ami valamelyest csökkenti a dollár vonzerejét.
Ma nem látnak napvilágot főbb adatok. Közzéteszik az eurozóna végső PMI-indexeit (amely rendszerint nem olyan fontos), valamint az USA ISM szolgáltatási szektor indexét, amely szintén nem bír különösebb piacmozgató hatással.
A Piac
EUR/USD
• Mivel az adófizetők lázadásának kockázata valamelyest csökkent, az EUR néhány napra kedveltté válhat. Fundamentális szempontból nem lepődnénk meg azon, ha ideiglenesen visszaszerezné nemrégi veszteségeinek egy részét (bár a technikai elemzés ettől eltér).
A pár tegnap kissé változott, mégpedig eléggé „short wick” jellegűen. Előfordulhat, hogy bizonyos konszolidációnak vagyunk tanúi. Hacsak nem látnak napvilágot meglepő adatok, a következő napokban valószínűleg folytatódó alakzat rajzolódik ki, mielőtt sor kerül az EKB monetáris politikai csütörtöki bejelentéseire, majd pénteken napvilágot látnak az USA piacmozgató, nem mezőgazdasági munkaerő-állományra vonatkozó adatai. Megőrizzük általános „medve” nézetünket; kezdeti célkitűzésünk 1,296, majd 1,291, az ellenállásszint pedig 1,31.
USD/JPY
• Az USD/JPY kissé változott, ami magában egy sztori. Az Abe miniszterelnök által a Japán Nemzeti Bank (BoJ) elnöki posztjára jelölt H. Kuroda tegnap megjelent az országgyűlésen, és elmondta, hogy a BoJ „mindent megtesz a defláció felszámolása érdekében”. A Forex piac apró reakciója kedvezőtlenebbnek tűnik az EKB elnöke, Draghi hasonló, euróval és az európai adósságpiacokkal kapcsolatos kijelentésének hatásához képest. A piac üzenete: „mutassátok meg a pénzt”. Szerintem – az ő jövőbeli várakozásai és várakozásaim szerint – az USD/JPY emelkedni fog.
A pár tegnap alig mozgott, marginálisan veszített, ma pedig alacsonyabban nyitott. Nem látunk főbb csökkenést, csupán néhány kitérőt tesz a növekvő trend folytatása előtt. A „bika” pozíciókkal rendelkező kereskedők esetleg jegyezhetik, hogy a 92-92,5-ös támaszszint-tartomány valószínűleg tesztelésre kerül a következő néhány nap során.
AUD/USD
• Bár az RBA (Ausztrál Nemzeti Bank) nem változtatott a kamatlábakon, és megismételte azon értékelését, hogy a kamatlábak esetleg tovább csökkennek, a jövőbeli kilátásokról szóló értékelése bizakodó volt: stabilizáció Kínában, mérsékelt növekedési kilátások a befektetésekben. Az ausztrál viszonteladói értékesítésekben is növekedés volt tapasztalható januárban, méghozzá a piaci várakozásokhoz képest kétszer olyan gyors ütemben. Szerintünk az RBA továbbra is hangsúlyozza az enyhítő politika lehetőségét, miközben megkísérli megakadályozni az AUD erősödését. Ezért középtávon „medve” nézetet tartunk fenn az AUD/USD párral szemben.
Az AUD/USD jelenleg „érdekes” szinten áll; visszafordult az 1,017-es szintről, amely az elmúlt 8 hónap során 4 alkalommal támaszszintet képezett, ezzel szilárd árreferenciát igazolt, mivel az árak visszatértek 1,055-re. A jelenlegi visszatérés a 2012. június – január közepe időszak növekvő trendjének 50%-os visszatérési szintjéről azonban esetleg ellenállásszintre talál 1,026-on, amely találkozik a 38,2%-os visszatérési szinttel és a csökkenő trendvonalbeli ellenállásszinttel. Ha áttörjük ezt az ellenállásszintet, esetleg lehetséges célként jegyezhetjük az 1,035-öt és az 1,055-öt.
Arany
• Az arany kissé változott az éjszaka során, bár Kuroda ígérete és a Fed elnökhelyettese, Yellen enyhítést célzó megjegyzései (miszerint a Fed folytatja mennyiségi könnyítését) erős támogatást nyújtottak a piacnak. A folytatódó enyhe monetáris politikai kilátások kedveznek a nemesfémeknek, de fundamentális nézetünk középtávon „medve” jellegű marad.
Úgy tűnik, hogy az arany ma erősödik; változás tapasztalható a befektetői hozzáállásban, ami változást jelez a rövidtávú kilátásokban. A „bika” kereskedők esetleg fontolóra vehetik az 1586 $-os, majd az 1593 $-os ár megcélzását. Mindazonáltal ki kell hangsúlyoznunk, hogy a nemesfémekhez való általános hozzáállásunk „medve” jellegű, ezért bármilyen erősödés szerintünk „tiszavirág életű”.
Olaj
• Az olaj elérte kezdeti 90 $-os célkitűzésünket, és egy kissé távol került a 89 $-ra kitűzött következő célunktól. Bármely erősödés valószínűleg eléri az ellenállásszintet a 90,5 $-91 $ tartományban. Fenntartjuk „medve” szemléletünket és a 89 $-os célkitűzésünket.
0 megjegyzés:
Speak up your mind
Tell us what you're thinking... !