TŐZSDECÁPÁK: Warren Buffett

2013. márc. 3.

Warren Edward Buffett 1930-ban született Omahában. Apja részvénybróker és kongresszusi képviselő volt, nagyapjának pedig fűszer boltja volt, ahol a fiatal Buffett mellett a Berkshire Hathaway jelenlegi alelnöke, Charlie Munger is dolgozott. Buffett fiatalon kezdte az ismerkedést a tőzsdével, hiszen 11 éves korában már végrehajtotta első tranzakcióját apja brókercégénél. Egyetemi éveit a pennsylvaniai egyetemen kezdte 1947-ben, majd a gazdasági bachelor diplomáját a Nebraska-Lincoln Egyetemen kapta 19 évesen. Közgazdasági tanulmányait ezután a Columbia Business School-on folytatta.

Egyetemi évei után részvénykereskedő és elemzőként folytatta pályafutását több cégnél is, majd 1956-ban megalapította saját társaságát, a Buffett Partnershipet hat másik partnerrel együtt. A befektető cég 1962-ben vásárolt meg egy leszálló ágban lévő texiltipari céget, a Berkshire Hathawayt, ám a céget - a tervekkel ellentétben végül - nem értékesítették tovább, hanem megtartották. A vállalat fokozatosan profilt váltott és biztosítóvá alakult, amely készpénzállományát Buffett sikeres befektetésekhez használta fel, hosszú távú szemléletet követve. Buffett jelenleg a cég elnök-vezérigazgatója és legnagyobb tulajdonosa, a részvények közel negyedét birtokolva.

Bár 2008-ban a Forbes listáján a világ leggazdagabb embereként szerepelt, Buffett, vagy ahogy sokszor nevezik, az omahai bölcs meglehetősen puritán életstílust követ. Például még mindig ugyanabban a házban él, amelyet 1958-ban vásárolt, éves fizetése a Berkshire Hathaway vezérigazgatójaként pedig mindössze 100 000 dollár, ami az Egyesült Államokban nagyon szerény nagyvállalati menedzseri fizetésnek számít. Ő a világ egyik legnagyobb adakozója, miután 2006-ban felajánlott 10 millió Berkshire B részvényt a Bill Gates vezette alapítványnak. Warren Buffett véleményére kitüntetett figyelmet fordítanak a piaci szereplők, amit mi sem mutat jobban, mint hogy egyes befektetők több millió dollárt hajlandóak fizetni azért, hogy 2-3 órát együtt ebédelhessenek vele.
TETSZETT A BEJEGYZÉS?

0 megjegyzés:

Speak up your mind

Tell us what you're thinking... !

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2009 - 2020 BUXMASTERS - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Inspired by Sportapolis Shape5.com
Proudly powered by Blogger