Az
izraeli média hétfőn a Szíria elleni háború esélyeit latolgatja és
azt, hogy miként érintheti ez a zsidó államot. A Maariv című lap
vezércikke szerint Barack Obama amerikai elnök hajlik egy Damaszkusz
elleni közeli csapás engedélyezésére, miután Washingtonban szinte
biztosra veszik, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök csapatai vegyi
fegyvert használtak.
Ugyanakkor Jeruzsálemben attól tartanak, hogy nem lesz hatékony a katonai lépés, és Szíria a nemzetközi beavatkozás nyomán megtámadja Izraelt - írja az újság.
A Jediót Ahronót című lap internetes hírportálja, a ynet Obama elnök beavatkozási lehetőségeit mérlegeli. Első helyen egy vegyi fegyvert bevető egységek elleni légicsapást jelöl meg, de ennek hátránya a pontos hírszerzéshez szükséges idő. Lehetséges a szíriai légierő és a ballisztikus fegyverek elleni légicsapás, de ekkor számolni kell a belesüllyedéssel a "szíriai mocsárba" - írja a lap. Ha repüléstilalmi övezetté nyilvánítanák Szíriát, azzal nem semlegesítenék az ellenséges tüzérséget. Ha viszont Obama a vegyi fegyverek raktárainak elfoglalását választaná, ahhoz szárazföldi csapatokat kellene bevetnie, amit az amerikaiak nem támogatnak.
A Háárec című lap hétfői elemzése szerint véget ért a "stabil instabilitás" korszaka a térségben, a vegyi fegyverek szinte bizonyos szíriai bevetése beavatkozásra készteti Washingtont, bármennyire szeretne is kívül maradni ezen a polgárháborús viszályon. Mindez Izraelre is hatással lehet, akármennyire óvakodott is eddig a szíriai elnök Jeruzsálem megtámadásától.
A lap szerint a legvalószínűbb forgatókönyv egy szíriai katonai célpontok elleni amerikai rakétatámadás, talán a légierő fedezetében, és a célpontok között lehetnek parancsnoksági épületek, a légierő és föld–föld rakéták kilövőhelyei. Az amerikai elnök egy egyszeri büntetőakciót próbál majd végrehajtani, amely a jövőre nézve elrettentő hatással lenne, de nem biztos, hogy ez lehetséges: nehéz kiszámítani Aszad elnök válaszát és azt, hogy Obama lépése nem robbant-e ki egy regionális háborút. Washingtonban az elemzés szerint elsősorban attól tartanak, hogy az akció túlnőhet eredeti célján.

forrás: http://kozelkeletjelene.weebly.com/21/post/2013/08/az-izraeli-sajt-mr-tnyknt-kezeli-a-nyugati-beavatkozst-szriban.html
0 megjegyzés:
Speak up your mind
Tell us what you're thinking... !