Már
megint a csőd felé rohan Amerika - lehet, hogy most már senki nem tudja
és nem is akarja megállítani a lejtőn lefelé guruló, értéktelen pénzzel
megrakott "szekeret"
Nincs megegyezés a hatalmas adósság finanszírozásáról és a költségvetésről. Október 1. tényleg a szövetségi kormányzat LEÁLLÁSA lehet....Viszont ha leáll az állam és nem nyitnak ki a bankok....az tudjuk mit indíthat el...
Két, egymással szorosan összefüggő témában, az új költségvetésben és az adósságplafon megemelésében kell napokon belül egyezségre jutnia a két nagy amerikai politikai erőnek, enélkül ugyanis jövő keddtől lebénul a közszféra működése, két hét múlva pedig fizetésképtelenné válik az Egyesült Államok.
A végsőkig kiélezett politikai harc garantált, de az nem, hogy az alku még éppen időben érkezik. Emiatt a pénzügyi piacok is egyre inkább aggódnak, hogy október közepén esetleg valóban bekövetkezik az a példátlan esemény (államcsőd), amelyet az amerikai pénzügyminiszter katasztrófának nevezett. Már a 2011-es, végsőkig kiélezett politikai küzdelem is gazdasági károkkal, illetve súlyos piaci következményekkel járt, ez pedig most még inkább igaz lehet.
Az adósságplafon lényege, hogy amennyiben a nominális (dollárban kifejezett) államadósság szintje eléri a törvényi limitet, akkor a kormány nem bocsáthat ki állampapírokat, vagyis nem tudja kielégíteni rövid távú finanszírozási igényét.
16 699 421 095 673,60 azaz majdnem 17 billió dollár - ez az adósságplafon jelenlegi szintje az Amerikai Egyesült Államokban. Valójában az USA már májusban elérte ezt a szintet és azóta úgynevezett rendkívüli intézkedésekkel él, hogy forrásokat szerezzen.
Természetesen aki abban az álomvilágban ringatja magát, hogy ez őt nem érinti, és Amerika egye meg, amit főzött, az jobb, ha minél előbb felébred a kómából !
Tény, hogy válságos helyzet alakulhat ki, amikor a Federal Reservenél vezetett számláról elfogynak a tartalékok, és mivel a Fed a törvény értelmében nem hitelezhet a kormánynak, a kifizetések elhalasztásra kerülnek. Ennek a súlyos kimenetnek a pontos eljövetele ugyanakkor bizonytalan. Részletes elemzést a folytatásban a Portfolio-n olvashattok....
És itt álljunk meg egy pillanatra: Bizonytalan = akkor történik meg, amikor valakik meghozzák a döntést. Senki nem gondolja már komolyan, hogy ezt piaci folyamatok vagy két párt képviselőinek egyeztetése dönti majd el - legalábbis remélem, hogy ezen a mesén már pár éve túl vagyunk.....
Mert itt jön be egy rendkívül fontos momentum, amit a hivatalos elemzésekből SZÁNDÉKOSAN HAGYNAK KI:
A
FED egy privát tulajdonban álló magánbank, melynek tulajdonosai
hitelezik és bocsátják ki a dollárt az amerikai állam és ezáltal a
világgazdaság számára.
MAGÁNTULAJDON - hangsúlyozom.
Tulajdonosai pedig "A CSALÁDOK" - A 13 vérvonal és a hozzájuk kapcsolódó körök !
JW McCallister, - egy olajipari bennfentes, aki kiváló kapcsolatban áll a szaudi uralkodóházzal - , írta a The Grim Reaper-ben, hogy szaúdi bankároktól szerzett információk szerint a New York-i Federal Reserve Bank - a FED messze legerősebb tulajdonosbankja - nyolcvan (80) százalékának mindössze nyolc család a tulajdonosa, amelyek közül négy él az Egyesült Államokban.
Ezek a New York-i Goldman Sachs, Rockefeller, Lehmans és Kuhn Loebs, a párizsi és a londoni Rothschild, a hamburgi Warburg, a párizsi Lazard, és a római Israel Móses Seif családok.
A bankvilág Négy Lovasa (Bank of America, a JP Morgan Chase, a Citigroup és a Wells Fargo) birtokolja az olajipar Négy Lovasát (Exxon Mobil, a Royal holland / Shell, a BP és a Chevron Texaco), kiegészülve a Deutsche Bankkal, a BNP-vel, a Barclays-szel és pár más régi európai pénzhatalmi óriással. De a globális gazdaság feletti monopóliumuk nem ér véget az olajfolt szélén.
A történelmet és a konkrét folyamatokat is ugyanazok a Családok irányítják.
A Rothschild-család címerét nyugodt szívvel kitehetnék az európai vagy amerikai zászló mellé.......
Tehát az
összeomlás akkor következik be, amikor ŐK, a Bank Of England és FED
tulajdonosai akarják és ha ez pontosan beleilleszkedik a terveikbe. (SBG Buddha ◄ VilagHelyzete ► )
Az amerikai álom
... ami egyébként már elég régen összetört !
(Fontos és szemléletes tudásanyag ebben a filmben)

A Deutsche Wirtschafts Nachrichten néhány napja megjelent cikke szerint már a a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) is az összeomlásra célozgat. Tényleg
lehetséges, hogy az amerikai Federal Reserve Bank felsőbb utasításra
döntött a mennyiségi monetáris enyhítés vég nélküli folytatása mellett?
Néhány nappal
ezelőtt kiadott negyedéves jelentésében a mennyiségi enyhítés
befejezésére tett utalást, ugyanakkor rendkívül kritikusnak nevezte a
helyzetet. A BIS szerint a helyzet rosszabb, mint a Lehman csődje idején.
Elképzelhető, hogy a Fed a bank figyelmeztetésének eredményeként
döntött a pénznyomtatás folytatása mellett. A központi bankok
elvesztették a harcot az árral szemben.
Bár mindig lesznek olyanok, akik szerint ilyesmi soha nem történhet meg, érdekes megfigyelni, hogy már a tömegmédia is egyre gyakrabban közöl ehhez hasonló jóslatokat. Vajon miért?Természetesen nem látunk a hatalmi elit kártyáiba, de tudjuk, hogy a világkormány a különböző irányított válságok kihasználásával épül. És a kiszivárogtatásoknak is van bizonyos szerepe: aki látja, az fel tud készülni valamennyire:
pl. a bankban nem tart már csak annyi pénzt, amennyi a számlavezetéshez éppen kell.

Az Amerikai TruNews Rádióban elhangzott, rendkívül felkavaró interjú miszerint:
„Egy kiterjedt gazdasági összeomlásra készülünk, emberek,” mondta Doug Hagmann a TruNews házigazdájának, Rick Wiles-nak. „Gondjaink vannak… A szövetségi kormány civil felkelésekre készül,” mondta, hozzátéve, hogy „valahányszor katonai csapatmozgásról, katonai felszerelések mozgatásáról, a rendőrség katonai eszközökkel történő felszereléséről, lőszerbeszerzésekről és hasonlókról hallunk… a tömeges felkelésekre készülnek.”
Hagmann elmondta, hogy a forrás szerint a DHS aggodalmai a dollár összeomlása és a hiperinfláció okozta következményekből erednek. Mit eredményezhet a világ elsődleges tartalékvalutájának számító dollár összeomlása egy 311 milliós országban, ahol szinte mindenkinek van fegyvere?A görögországi tüntetések komoly problémát jelentenek, azonban az semmi ahhoz képest, amit felfegyverzett amerikaiak által kirobbantott felkelések okozhatnak.
Hagmann forrása megerősítette Rickards elméletét, amely szerint az 1000 milliárd dollár értékű amerikai kincstárjegy tulajdonos, Kína által hozott intézkedések, az orosz lépések által képviselt veszéllyel megtetézve (lásd az aranyfedezetű rubel kibocsátására vonatkozó terveket) részben válaszul az USA Irán és Szíria ellen képviselt politikájára, a dollár összeomlását eredményezhetik.
„A DHS arra számít, és ismétlem, ezt saját forrásaimtól tudom, hogy a dollár fenntarthatatlanná válik,” mondta Hagmann.
„Az ténykérdés, hogy Amerika már nem képes finanszírozni saját adósságát. Hiperinfláció jön… a dollár elértéktelenedik… A gazdasági összeomlás komoly lesz, és a legtöbb embert teljesen felkészületlenül éri majd.”
AMERIKA BEDOBTA A FÁKLYÁT ! A Daily Bell helyzetelemzése :
Régen volt, amikor legutóbb felfigyeltünk Gideon Rachman valamelyik írására a Financial Times-ban. Rachman szerint Amerika hanyatlása egyszerűen elkerülhetetlen és nem a háborúra szomjazás és monetáris összeomlás eredménye. Úgy gondolja egyszerűen fordult a kocka.
A mi véleményünk természetesen eltér ettől. Szerintünk Amerika problémáit Amerika, vagy még inkább a központi bankokat hatalmukban tartó elit családok csoportja és a háborúkhoz és egyéb vállalkozásokhoz szükséges pénzt készségesen előállító segítőik hozták Amerikára, akik egyik legfőbb célja a személyes szabadságjogok eltörlése és egy általuk irányított világkormány felállítása.
Gideon Rachman 2006-ig a globális felmelegedés, az Európai Unió és hasonló álügyek egyik vezető szócsövének, a Financial Times-nak a vezető külpolitikai tudósítója volt. Cikkei leginkább az amerikai külpolitikára, az Európai Unióra és a globalizációra koncentrálnak valamint egy blogot is vezet az FT.com weboldalán. 2008 decemberében „És most a világkormány” címmel megjelent posztját számos blogger, köztük Alex Jones is az elit világuralmi terveinek bizonyítékaként említette.
Az olvasottak alapján értelemszerű, hogy Rachman kiszámított terv szerint, konkrét céllal írja cikkeit. Feladatai közé tartozik kihangsúlyozni a hatalmi elit domináns üzenetét a társadalom számára: „Amerika aranykora véget ért és semmi értelme ezért bárkit is okolni vagy javító intézkedéseket hozni az elkerülhetetlen megakadályozására.”
Természetesen Amerika hanyatlásával azonos ütemben erősödik az internacionalizmus. Amerika lakossága nagyon is útjában állt a globalista terveknek, mert az Egyesült Államok a globális kormányzás szempontjából kulturálisan disszonáns. Az országra a republikánus kultúra jellemző, erős libertariánus (szabadságpárti) táborral.
Amerika nem Európa, bár az internetnek köszönhetően az európaiak is kezdenek felébredni és egyre többen látják az egységes világrend sötét felhőként fokozatosan rájuk nehezedő elnyomását.
Eddig nem sikerült elvenni a „vörös államok” (hagyományosan republikánus) lakosságának fegyvereit, és ez nem a próbálkozás hiányának köszönhető. Ez a populista tábor bizonyos fokig még mindig hisz az individualizmusban és Amerika kivételes státuszában, ami problémát jelent a világkormányt bevezetni kívánó elitnek.
Amerika bukásában fontos szerepe volt központi bankjának, a sávos adózásnak, a hadseregnek és az informatikai-ipari komplexumnak, ami úgy tűnik minden állampolgárt, főleg a törvénytisztelő réteget, microchippel akar ellátni.
Rachman persze másként látja a helyzetet:
„Az a hit, hogy Amerika vezető helyzete megdönthetetlen, tette lehetővé az adósságplafon megemeléséről szóló vitát, ami majdnem államcsődhöz vezetett. Az igazi párbeszéd hiánya miatt az amerikai közvélemény nem elég felkészült az új korszakra, így az emberek reakciója a hazai problémákra nem lesz higgadt, sőt nagyon is dühös és irracionális visszahatások várhatók.”
Ez az utolsó bekezdés sokat elárul. Az angloszféra elit, ahogy azt eddig is feltételeztük, tisztában van azzal, hogy mit szabadított a világra. A mai internetes korszakban világméretű manipulációik nem maradhatnak titokban és egyre több ember számára mutatkoznak meg téveszthetetlenül. Információhiány idején az emberek egyre inkább az Internet felé fordulnak, hogy megtalálják a problémák forrását.
Az elit mindenáron a világkormány hatalomra jutását akarja, ehhez pedig káoszra és még nagyobb válságra van szüksége. Azzal is tisztában vannak, hogy ilyen méretű nyomor megteremtésével óvatosan kell bánjanak, hiszen az egész visszaüthet rájuk.
Az amerikaiak soha nem látott számban készülnek vagy próbálnak felkészülni.Az Európaiak (nagy része) pedig még nem is sejti, hogy ez bekövetkezhet így nem is készülnek semmire!
Azokat, akik úgy döntöttek, hogy elszigetelten készülnek fel a várt katasztrófára, barátaik és családtagjaik legtöbbször őrültnek titulálják. Bár sokan úgy döntöttek, hogy nem vesznek tudomást az egyre nyilvánvalóbbá váló trendekről..., akik hajlandóak voltak elfogadni, hogy létezik a hatalom által TV-ben mutatott valóságtól eltérő igazság is, folytatják a felkészülést.
Az emberi történelem minden bizonnyal legnehezebb időszakának küszöbén áll !
Összeomlás előtt - Az argentin összeomlás és e gy túlélő vallomása, mely tanulságként tényleg életeket menthet
A belbiztonság embere segíteni akar: "A szabadság végnapjait élitek! Ez durvább, mint bárki képzelné !" Szervezett állami terrorizmus - Szükségállapotra készülhet fel hamarosan a világ
A szabadság lassú és csendes felszámolása így zajlik (a pénzoligarchia államaiban)
„Egy kiterjedt gazdasági összeomlásra készülünk, emberek,” mondta Doug Hagmann a TruNews házigazdájának, Rick Wiles-nak. „Gondjaink vannak… A szövetségi kormány civil felkelésekre készül,” mondta, hozzátéve, hogy „valahányszor katonai csapatmozgásról, katonai felszerelések mozgatásáról, a rendőrség katonai eszközökkel történő felszereléséről, lőszerbeszerzésekről és hasonlókról hallunk… a tömeges felkelésekre készülnek.”
Hagmann elmondta, hogy a forrás szerint a DHS aggodalmai a dollár összeomlása és a hiperinfláció okozta következményekből erednek. Mit eredményezhet a világ elsődleges tartalékvalutájának számító dollár összeomlása egy 311 milliós országban, ahol szinte mindenkinek van fegyvere?A görögországi tüntetések komoly problémát jelentenek, azonban az semmi ahhoz képest, amit felfegyverzett amerikaiak által kirobbantott felkelések okozhatnak.
Hagmann forrása megerősítette Rickards elméletét, amely szerint az 1000 milliárd dollár értékű amerikai kincstárjegy tulajdonos, Kína által hozott intézkedések, az orosz lépések által képviselt veszéllyel megtetézve (lásd az aranyfedezetű rubel kibocsátására vonatkozó terveket) részben válaszul az USA Irán és Szíria ellen képviselt politikájára, a dollár összeomlását eredményezhetik.
„A forrásomat 1979 óta ismerem,” magyarázza Hagmann. „Járőrtisztként
kezdte és jelenleg a DHS fennhatósága alatt működő szövetségi hivatal
munkatársa, olyan beosztásban, hogy minden irányelvváltozásról és
tervről tud. Azt mondta, hogy amit látunk, az csupán a jéghegy csúcsa. Arra készülünk, mármint a kormány arra készül, hogy kiterjedt polgárháború alakul ki az országban, mondta a forrásom.”
„Ez nem túlzás,” - tette hozzá, megerősítve Gerald Celente, a Trends Research Institute alapítójának tavalyi előrejelzéseit. Celente a dollár összeomlására és felkelésekre számít Amerikában még ebben az évben.
Celente tavalyi előrejelzései óta a határozatlan idejű fogvatartásról szóló NDAA törvény és az Országos Védelmi Erőforrás Felkészülés végrehajtói utasítás Barack Obama aláírását követően törvényerőre emelkedtek.

Gerald Celente arra figyelmeztet hogy készüljenek a legrosszabbra és reméljék a legjobbakat.:
„Olyan idők várnak ránk, amilyet még nem tapasztaltunk saját életünk során. Akik tisztában vannak a helyzettel és felkészültek… akik felfogják, hogy mennyire kifordulhat az egész társadalom a rendes kerékvágásból, akik elsajátították a túléléshez szükséges tudást, nagyobb eséllyel navigálhatnak keresztül a káoszon épségben.”
Nem sokan látták előre, hogy a gazdasági és társadalmi rendszer ilyen mértékű zűrzavarba süllyedhet. Vannak azonban olyanok is, akik, akár saját utánajárásuk és informálódásuk eredményeként, akár megérzésből, arra a következtetésre jutottak, hogy a rendszer igenis leállhat és igazi paradigmaváltás, vagy akár teljes gazdasági és infrastruktúra összeomlás következhet be.
„Olyan idők várnak ránk, amilyet még nem tapasztaltunk saját életünk során. Akik tisztában vannak a helyzettel és felkészültek… akik felfogják, hogy mennyire kifordulhat az egész társadalom a rendes kerékvágásból, akik elsajátították a túléléshez szükséges tudást, nagyobb eséllyel navigálhatnak keresztül a káoszon épségben.”
Nem sokan látták előre, hogy a gazdasági és társadalmi rendszer ilyen mértékű zűrzavarba süllyedhet. Vannak azonban olyanok is, akik, akár saját utánajárásuk és informálódásuk eredményeként, akár megérzésből, arra a következtetésre jutottak, hogy a rendszer igenis leállhat és igazi paradigmaváltás, vagy akár teljes gazdasági és infrastruktúra összeomlás következhet be.
„A DHS arra számít, és ismétlem, ezt saját forrásaimtól tudom, hogy a dollár fenntarthatatlanná válik,” mondta Hagmann.
„Az ténykérdés, hogy Amerika már nem képes finanszírozni saját adósságát. Hiperinfláció jön… a dollár elértéktelenedik… A gazdasági összeomlás komoly lesz, és a legtöbb embert teljesen felkészületlenül éri majd.”
AMERIKA BEDOBTA A FÁKLYÁT ! A Daily Bell helyzetelemzése :
Régen volt, amikor legutóbb felfigyeltünk Gideon Rachman valamelyik írására a Financial Times-ban. Rachman szerint Amerika hanyatlása egyszerűen elkerülhetetlen és nem a háborúra szomjazás és monetáris összeomlás eredménye. Úgy gondolja egyszerűen fordult a kocka.
A mi véleményünk természetesen eltér ettől. Szerintünk Amerika problémáit Amerika, vagy még inkább a központi bankokat hatalmukban tartó elit családok csoportja és a háborúkhoz és egyéb vállalkozásokhoz szükséges pénzt készségesen előállító segítőik hozták Amerikára, akik egyik legfőbb célja a személyes szabadságjogok eltörlése és egy általuk irányított világkormány felállítása.
ÉS MOST AKKOR OLVASSUNK A SOROK KÖZÖTT !
Gideon Rachman 2006-ig a globális felmelegedés, az Európai Unió és hasonló álügyek egyik vezető szócsövének, a Financial Times-nak a vezető külpolitikai tudósítója volt. Cikkei leginkább az amerikai külpolitikára, az Európai Unióra és a globalizációra koncentrálnak valamint egy blogot is vezet az FT.com weboldalán. 2008 decemberében „És most a világkormány” címmel megjelent posztját számos blogger, köztük Alex Jones is az elit világuralmi terveinek bizonyítékaként említette.
Az olvasottak alapján értelemszerű, hogy Rachman kiszámított terv szerint, konkrét céllal írja cikkeit. Feladatai közé tartozik kihangsúlyozni a hatalmi elit domináns üzenetét a társadalom számára: „Amerika aranykora véget ért és semmi értelme ezért bárkit is okolni vagy javító intézkedéseket hozni az elkerülhetetlen megakadályozására.”
Természetesen Amerika hanyatlásával azonos ütemben erősödik az internacionalizmus. Amerika lakossága nagyon is útjában állt a globalista terveknek, mert az Egyesült Államok a globális kormányzás szempontjából kulturálisan disszonáns. Az országra a republikánus kultúra jellemző, erős libertariánus (szabadságpárti) táborral.
Amerika nem Európa, bár az internetnek köszönhetően az európaiak is kezdenek felébredni és egyre többen látják az egységes világrend sötét felhőként fokozatosan rájuk nehezedő elnyomását.
Eddig nem sikerült elvenni a „vörös államok” (hagyományosan republikánus) lakosságának fegyvereit, és ez nem a próbálkozás hiányának köszönhető. Ez a populista tábor bizonyos fokig még mindig hisz az individualizmusban és Amerika kivételes státuszában, ami problémát jelent a világkormányt bevezetni kívánó elitnek.
Amerika bukásában fontos szerepe volt központi bankjának, a sávos adózásnak, a hadseregnek és az informatikai-ipari komplexumnak, ami úgy tűnik minden állampolgárt, főleg a törvénytisztelő réteget, microchippel akar ellátni.
Rachman persze másként látja a helyzetet:
„Az a hit, hogy Amerika vezető helyzete megdönthetetlen, tette lehetővé az adósságplafon megemeléséről szóló vitát, ami majdnem államcsődhöz vezetett. Az igazi párbeszéd hiánya miatt az amerikai közvélemény nem elég felkészült az új korszakra, így az emberek reakciója a hazai problémákra nem lesz higgadt, sőt nagyon is dühös és irracionális visszahatások várhatók.”
Ez az utolsó bekezdés sokat elárul. Az angloszféra elit, ahogy azt eddig is feltételeztük, tisztában van azzal, hogy mit szabadított a világra. A mai internetes korszakban világméretű manipulációik nem maradhatnak titokban és egyre több ember számára mutatkoznak meg téveszthetetlenül. Információhiány idején az emberek egyre inkább az Internet felé fordulnak, hogy megtalálják a problémák forrását.
Az elit mindenáron a világkormány hatalomra jutását akarja, ehhez pedig káoszra és még nagyobb válságra van szüksége. Azzal is tisztában vannak, hogy ilyen méretű nyomor megteremtésével óvatosan kell bánjanak, hiszen az egész visszaüthet rájuk.
Az amerikaiak soha nem látott számban készülnek vagy próbálnak felkészülni.Az Európaiak (nagy része) pedig még nem is sejti, hogy ez bekövetkezhet így nem is készülnek semmire!
Azokat, akik úgy döntöttek, hogy elszigetelten készülnek fel a várt katasztrófára, barátaik és családtagjaik legtöbbször őrültnek titulálják. Bár sokan úgy döntöttek, hogy nem vesznek tudomást az egyre nyilvánvalóbbá váló trendekről..., akik hajlandóak voltak elfogadni, hogy létezik a hatalom által TV-ben mutatott valóságtól eltérő igazság is, folytatják a felkészülést.
Az emberi történelem minden bizonnyal legnehezebb időszakának küszöbén áll !
Összeomlás előtt - Az argentin összeomlás és e gy túlélő vallomása, mely tanulságként tényleg életeket menthet
Forrás: a cikk megírásához felhasznált gondolatok :
Portfolio / Idokjelei / Az Új Világrend a világ leigázása /

Kapcsolódó cikkek:
MIRE KÉSZÜL AZ USA?A belbiztonság embere segíteni akar: "A szabadság végnapjait élitek! Ez durvább, mint bárki képzelné !" Szervezett állami terrorizmus - Szükségállapotra készülhet fel hamarosan a világ
A szabadság lassú és csendes felszámolása így zajlik (a pénzoligarchia államaiban)
FORRÁS: http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2013/09/amerika-bedobja-faklyat-ket-heten-belul.html
0 megjegyzés:
Speak up your mind
Tell us what you're thinking... !