A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 238,92 pontos, 1,29 százalékos emelkedéssel, 18 786,57 ponton zárt hétfőn.

2013. okt. 21.


    A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama emelkedett az előző napi záráshoz képest.
    Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője kiemelte: hétfőn az OTP és a Mol húzták a magyar piacot, mindkét papír árfolyama közel két százalékkal erősödött. A növekedésnek köszönhetően az index a 200 napos mozgóátlaga fölé került, ami "már nagyon ráfért a piacra" - mondta. Hozzátette, hogy a BÉT hétfői forgalma is egészen jól alakult, a forgalom 50 százalékát az OTP-papírok adták. A Magyar Telekom árfolyama is közel 1,4 százalékkal tudott erősödni.
    Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője az MTI-nek azt mondta, hogy viszonylag erős forint és emelkedő részvényárfolyamok jellemezték a hétfői kereskedési napot, amit gyenge nyitást követően tudott elérni a tőzsde. Hozzátette: csaknem minden papír erősödni tudott hétfőn, ez az üzletkötőket is meglepte. Az üzletkötő is az OTP és a Mol papírok emelkedését emelte ki, az OTP árfolyama közelít a 4500 forintos ellenálláshoz, és a Mol is szépen ledolgozta az elmúlt 2-3 napban a múlt heti visszaesését.
    A Mol 315 forinttal, 2,12 százalékkal 15 145 forintra erősödött, 883,8 millió forintos forgalomban.
    Az OTP részvények ára 85 forinttal, 1,94 százalékkal 4470 forintra nőtt, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.
    A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,37 százalékkal 295 forintra emelkedett, forgalma 431,7 millió forint volt.
    A Richter papírok árfolyama 1 forinttal, 0,02 százalékkal 4100 forintra növelte értékét, a
    A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 1,1 milliárd forintos forgalom mellett 15 forinttal, 0,05 százalékkal 27 875 forintra erősödött.
    A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1164,72 ponton zárt hétfőn, ez 8,77 pontos, 0,75 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

MTI
TETSZETT A BEJEGYZÉS?

0 megjegyzés:

Speak up your mind

Tell us what you're thinking... !

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2009 - 2020 BUXMASTERS - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Inspired by Sportapolis Shape5.com
Proudly powered by Blogger