13 megdönthetetlen tény a magyarokról

2013. nov. 6.

"A magyar mentalitás, meg hozzáállás... Ezt sokan szeretik mondani, ahogy azt is, hogy a magyarok negatívak, borúlátóak, irigyek, ilyenek, meg olyanok, kot kot kot. Nem igaz. Hülyeség. Régi téma, elavult. Épp ezért úgy döntöttem, ezennel felhatalmazom magam, hogy elmondjam milyenek a magyarok.

1. A magyarok először is rettentően kreatívak, hovatovább multifunkciósak. Ezer dologhoz értünk. Mivel a gazdasági bőség minket jó ideje nem fenyeget és nem jutunk el minden héten kétszer étterembe, fodrászhoz, és nem cserélgethetjük az autónkat és kisebb cuccainkat, így a saját szakmánkon túl még ezer más dologhoz értünk. Autót szerelünk, éttermi fogásokat készítünk, hajat vágunk, lakást újítunk fel, ágyat barkácsolunk, tapétázunk, kertet művelünk. Mindezt teljesen magától értetődő lazasággal. Amihez nem értünk, azt megtanuljuk. Millió olyan munkát végzünk el teljesen evidens módon, amihez sok nemzet szakembert hív. Nagyjából mindent meg tudunk oldani.

Árvíz idején a rakparton. Fotós: Bódis Krisztián
  
2. Vannak igazi barátaink. Persze,nyilván akadnak dolgok, amikhez nem elég a tudásunk, de vannak barátaink. Nem álmosolygós you can do it/ i-am-here-for-u /you are a special person– kapcsolataink, hanem igaziak. Mint általában a bajban, szükségben született pajtiságok, a mieink is erősek, ráadásul jó, őszinte haverok vagyunk. Ha gáz van, megyünk. Segítünk. Nem udvariasságból, nem muszájból, megyünk és kész. Ha valami nem áll jól neked, nem biztatunk, de nem is bántunk meg. Udvariasan, vagy viccesen fogunk szólni, ha valami nem oké, nem hitegetünk hülyeségekkel, nem hagyjuk, hogy égesd magad. Ráadásul egyáltalán nem érdekel minket, hogy a haver mibe öltözik, milyen a háza, vagy az autója, biztos ugyanolyan szar, mint a mienk, kár lenne versenyezni, inkább derülünk rajta és együtt bütykölünk. Jó barátok vagyunk. Mindig van nálunk bikakábel.
   
3. A magyarok okosak. A kényelem elbutít, a csóróság éberen, frissen tartja az agyat. Legalább ez az előnye megvan. Gyerekkorunk óta kénytelenek vagyunk tanulni, majd továbbtanulni, inaskodni, gyakornokoskodni, belevágni, abba és amabba is belevágni, hatvan évesen is iskolába járunk, így a legokosabb és legképzettebb nemzetek között vagyunk. Az iskoláink is erősek, ezért a papírjaink és a tudásunk is az. Millió feltaláló, tudós, és nagy tudású szakember van közöttünk.
   
4. A magyarok szorgalmasak. A nagy jólétben, szociális juttatások tengerében szerencsére eddig nemigen volt alkalmunk elkényelmesedni, így azt tanultuk meg, hogy a munkából lesz pénzünk. Ha elmegyünk dolgozni, a legtöbbször persze mi is a szünetet várjuk, de két szünet között keményen melózunk és nem lébecolunk arra várva, hogy valaki más megoldja a dolgokat.
   
5. Tökéletes a humorunk. Az egyik legviccesebb nemzet vagyunk, pont. Vannak más tréfás népek is ez tény, a mi humorunk viszont talán Hofi óta genetikailag kódolt, és a nyomorunkban is abszolút elsődleges. A mi humorunk nem egy sémára épül, hanem komplex, intelligens, és az összes nemzet humorával kompatibilis legalábbis befelé. Mi értünk minden viccet és a poénjaink nem egy előre kiokoskodható módon születnek meg, hanem váratlanul, ezerféle módon és nincs előre kiszámított alapelve, hozzáállása. Minden viccre fogékonyak vagyunk a Sas kabarétól a szívatásokon át, Gallán, Woody Allenen keresztül a Dumaszínházig. Nekünk mindegy, megértjük az összeset és örülünk neki. Roppant jó fejek vagyunk!

Valami elképesztő Konkoly Ági, magyar szépségkirálynő és magyaros viselete, ami egy mohácsi hölgy, Bélavári Zita munkája.

6. Egzotikusak vagyunk.
Nyomorult múltú kelet-európai egzotikum vagyunk a kényelmes nyugat szemében, akiknek nem csak a történelme, hanem a jelene is igen izgalmas. Romkocsmákban szórakozunk, ezzel utalva arra, hogy egy kevés kreativitással szórakozást építhetünk a nyomorunkból, és mulatunk a romok között is. És egymilliószor is végighallgatjuk a Hungary-hungry poénokat, mert tulajdonképpen sohasem titkoljuk el, hogy honnan jöttünk. Valahol mi is tudjuk, hogy magyarnak lenni amúgy menőség. Nem vagyunk Balkán, sem igazán kelet, sem nyugat, ez Magyarország. Igen, az ország magyar szomszédokkal, rengeteg vízzel, szép lányokkal, egy teljesen egyedi, semmihez sem hasonlítható hely.
   
7. Rettenetesen jó sportolók vagyunk. Arányaiban a világ legnagyobb aranyérmesei között vagyunk, mindezt köszönhetjük egy-két szívós honfitársunknak és olyan edzőknek, akik mindenféle lelki továbbképzés, tréning és egyebek nélkül simán érezték, hogyan kell mondjuk olimpikont faragni a gyerekekből.

A magyar csapat bevonulása a londoni olimpia megnyitóján - EPA/Jonathan Brady

8. A magyarok igazságosak. Bár mindenfélében azok vagyunk, de mivel én énekes vagyok, példának a zenei életet hozom, mert azon is elég jól látszik. A világ legnagyobb országaiban a show és a szuper megjelenés okán is simán lehetsz sztár. Ostoba külső dolgok és pénzvillantás, ennyi kell alapvetően a sikerhez, esetleg egy kis hang ha van, nem baj. Na ez nálunk nem megy. Mi ezen röhögünk. A magyarok a zenében és másban is azonnal felismerik a tehetséget, nincs szükségünk külső díszekre, fényekre, nagyszínpadra ahhoz, hogy tudják, hogy valami jó vagy nem. Igazságosak vagyunk: ha például zenésszel találkozunk, a zenéjére figyelünk, akárhogy kinézhet, akármibe öltözhet, nem fogjuk kevésbé vagy jobban szeretni tőle. Mert pontosan felismerjük a tehetséget, nekünk nem kell hozzá segítség, köszi! A művészetekben egyébként világszínvonalon jeleskedünk.
   
9. Önállóan gondolkodó egyéniségek vagyunk. Talán a fenti tulajdonságok elegye az a jellemvonásunk, hogy nem birkulunk. Nekünk a hülyeséget nem lesz könnyű beadni. Aminek nincs értelme, azt megkérdőjelezzük, nem vagyunk olyan buta nép, akinek bármit le lehet nyomni a torkán. Tőlünk aztán a világ állhat velünk szemben és mondhatja, hogy az Ég mondjuk zöld, nyugodtan erőlködhet bárki, minket nem érdekel a többség szava, önállóan tudjuk, hogy az ég kék. Nem nem hiszünk el bármit csak azért, mert sokan állítják.
   
10. Nem irigykedünk, nem is lenne mire. Simán odaadjuk az utolsó szál ciginket, ha éppen van. Okosan felmérjük, hogy ez a fajta nagyvonalúság az anyagi helyzetünkön mit sem ront.

Bódis Krisztián a kép készítője ezt mondta fotójáról: Ismeritek azt a libabőrös, háton végigfutó borzongó érzést, mikor átéltek valami rendkívülit? Nos, ezt a Lánchídnál hegedűszóra spontán táncra perdülő, keringőző önfeledt párt szemlélni pont ilyen élmény volt. Szabadság! :)

11. A legmélyebbről is kihúzzuk magunkat, mindig találunk megoldást. Még hogy mi nem vagyunk pozitív gondolkodók? Mi, aki hetvenezret keresünk és ebből száznegyvenet hiteltörlesztésre költünk? Mi, magyarok, nemcsak pozitívak, de csodatevők is vagyunk. Olyan dolgokat is előteremtünk, ha kell, amikről még mi sem gondoltuk volna. Minden nap képesek vagyunk átlépni a lelki és fizikai határainkat. A legmélyebbről is feljövünk bármikor, rutinosan.
   
12. Nem vagyunk villogós, felszínes banda. Ha pénzhez jutunk az első gondolatunk nem az, hogy milyen autót, vagy más menőséget vegyünk, amivel másokat alázhatunk az utcán. Ez minket nem érdekel. Inkább fektetünk vállalkozásba, vagy más okos, netán jövedelmező dologba, ha van mit.

13. A családi kapcsolataink szorosak. Bár a legtöbben elég nagy anyagi szarban vannak, a szülők itt mégsem várják, hogy a gyerek 18 legyen és kirepüljön. Sőt, rettentően furcsálljuk ezt a hozzáállást. Akármilyen kicsik és problémásak a kölkök, nem passzoljuk át a lehető legtöbbször gyerekeinket dadáknak és babysittereknek, hogy tovább élhessük a régi életünket, hanem szembenézünk a szervezési problémákkal, és megoldjuk a gyerekeink ellátását mi magunk egyedül, vagy nagyszülőkkel. Megoldjuk. Inkább hajnalig fent maradunk, inkább három állást vállalunk, de a gyereknek mindene meglesz. Az a szoba, amelyik a kis Zolikáé volt, élete végéig az övé marad. Nem lesz belőle konditerem, zimmerferi, lomtár, mert az a gyerek szobája. Zolika abba bármikor beköltözhet. És be is fog, amint hazajött mondjuk Angliából.

Az igazán nehéz helyzetben semmire sincs annyira szükségünk, mint egy szerető családra.

Oké, nem vagyunk a leggazdagabb nép, ami olykor magával hoz egynéhány megoldandó ügyet, de épp emiatt van egy csomó jó és hasznos kreatív tulajdonságunk, sokrétű tudásunk is. Ráadásul az olyan fontos dolgokban, mint a család, a munka, mind rajok vagyunk, összetartóak.

...És mindig van nálunk bikakábel, erre nagyon büszkék lehetünk.

-----------------

Fontos UPDATE, hogy a többi írásomhoz hasonlóan, ez az előbbi is egy politikától teljesen független poszt, ami szerencsére keveseknek nem esett le. A célja az volt, hogy végre nagyobb önbizalma legyen minden itt élőnek, állampolgárnak és távolban lakó magyarnak és észrevegyük, mennyi fontos tulajdonságunk rendben van, szerencsére sokan felfogták, amit köszönök. Nem tartozom egyik oldalhoz sem, kínaiként, oroszként, romaként és feketeként is megírtam volna ugyanezt. Ne kelljen már egyértelművé tenni, hogy ez NEM idegengyűlölő írás volt, aki ebben ilyesmit lát az sajnos őBENNE van, mert ha rajtam múlna, a világon senki nem lenne megkülönböztetve a származása alapján. Ráadásul, ha nem is közvetlenül,de közvetve biztos, hogy mindannyiunk rokonságában akad külföldi, hála Istennek, a genetikailag is szerencsés a különböző népek keveredése. Jó, hogy ennyien élünk itt és ez az írás mindannyiunkról szól. Fölösleges belelátni mást és örülök, hogy ezt a legtöbben fel is fogták. Ajánlom az alábbi Babits-sorokat. További szuper napot mindenkinek!"



Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.

Babits Mihály: A második ének (1928)


forrás: http://pozitivnap.hu/belfold/13-megdonthetetlen-teny-a-magyarokrol?action_object_map={%2210202160873529120%22%3A501157526627776}&action_ref_map=[]&action_type_map={%2210202160873529120%22%3A%22og.likes%22}&fb_action_ids=10202160873529120&fb_action_types=og.likes&fb_source=other_multiline
TETSZETT A BEJEGYZÉS?

0 megjegyzés:

Speak up your mind

Tell us what you're thinking... !

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2009 - 2020 BUXMASTERS - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Inspired by Sportapolis Shape5.com
Proudly powered by Blogger